20130925

Megnyitott a LINK designtér!


Egész nyáron ezen dolgoztunk és most végre kész! Megnyitottuk két tervezőtársunkkal, zagaboval és Lengyel Zsuzsival együtt a LINK designteret az ÁRKÁDban!


Hétfőn tartottuk sajtótájékoztatónkat és ismertettük meg szélesebb közönséggel a LINKdesigntér koncepcióját, amely nevét arról a tervről kapta, hogy több tervező együtt, összekapcsolódva nagyobb sikereket tud elérni, mint egyenként.


Elvileg egy pláza közege ugyancsak messze áll a magyar startup designerek világától, mégis úgy gondoljuk, hogy az ÁRKÁDban megnyitott üzletünk és az üzletház Designer Zóna koncepciója nagyszerű lehetőség a magyar designer élet népszerűsítésére.

A megnyitón Rippner Péter, az ÁRKÁD bérbeadási menedzsere elmondta:

 “A Designer Zóna ötlete egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg az Árkád vezetőiben. A bővítés során felszabaduló négyzetmétereket különleges tartalommal kívántuk feltölteni. A választás végül induló magyar vállalkozásokra esett. A már megnyílt ruhaboltok mellett a LINK designtér az első designerbolt a Zónában. Ahogy beléptem az üzletbe, rögtön láttam, hogy LINKkel a Designer Zóna koncepciója végre révbe ért.” 


A LINK designtér több, mint az ille-olla, a Lengyel Zsuzsi és a zagabo boltja: kulturális eseményekre, bemutatókra is sor kerül majd, illetve minden hónapban bemutatkozási lehetőséget kapnak további fiatal magyar designerek is, elsőként Vikmann Anna, ruhatervező. 


Ahogy a LINK csapata nevében Géczy Balázs elmondta: „Mi nem csak a saját programjainkkal vagy termékeinkkel szeretnénk jelen lenni a design szcénában, hanem aktív együttmozgást kívánunk ajánlani az ide betérőknek”. Ettől az együttmozgástól válik igazán izgalmassá a LINK, amely minden nap reggel 10 órától este 9-ig, vasárnap este 7-ig várja szeretettel a vásárlókat és a magyar design iránt érdeklődőket.


Nincsenek megjegyzések: